[HÍR] LEVIMORE ERASMUS+ projekt – Olaszországi meeting beszámoló
LESS VIRTUAL MORE REAL (LEVIMORE) PROJECT
Projektazonosító: 2022-1-CZ01-KA210-SCH-000083986 – ERASMUS+ KA210 program
Helyszín: Molfetta – Giovinazzo
Időpont: 2023.március
Képernyőidő
Mai rohanó világunkban a digitalizáció és a digitális éterben való folyamatos jelenlét annyira önmagától értetődővé vált, hogy valójában ennek a mértéke már fel sem tűnik az embereknek. Néha előkerül egy-egy applikáció, ami elrettentésként mutatja: naponta hány órát töltünk a telefon képernyője előtt? Természetesen ezt a megdöbbenést is a képernyő előtt éljük át. Kissé paradox helyzet…
A LEVIMORE által kínált alternatívák
Az Erasmus+ LEVIMORE nemzetközi program keretein belül a résztvevő országok próbálnak alternatívákat felkínálni a diákoknak a digitális közeg ellenében. A nemzetközi kapcsolatépítésen túl az utazások során olyan programokon veszünk részt, melyek a digitális eszközöktől való elszakadást/leválást példázzák. A pályázatban olyan tanulók és kísérőeik vesznek részt, akik nyitottak a digitális eszközök mellőzésére, ezt szívesen népszerűsítenék társaiknak is.
Teknősvédelem Molfetta-ban
A program első utazásaként Olaszországba látogattunk el. Egy hetet töltöttünk Molfettában és környékén, ahol széles palettáját ismerhettük meg a fent említett digitális alternatíváknak. Az ember evolúciós származásából adódóan vágyik vissza a természetbe, ezért a kirándulás, túrázás, szabadidős tevékenységek a legkézenfekvőbb megoldást jelentik az digitális eszközökről való leszakadásra. A fogadó iskola udvarán az országok diákjai közösen ültettek egy facsemetét, ami a nemzetközi együttműködésen túl a klímaváltozás, globális felmelegedés és környezetvédelem aktuális aspektusaira is rávilágít.
A mai fiatalság sokkal tudatosabb, eltökéltebb és tájékozottabb a környezetvédelem iránt. A felnövő generációk számára fontos a klímavédelem és a környezettudatosság. Szívesen vesznek részt olyan programokban, melyekben ezekkel a témákkal foglalkozhatnak.
Fogadóiskolánkban hajózási képzés folyik, a víz/tenger témakör teljesen átjárja az egész iskola szellemiségét. Az iskola diákjai és tanárai is tagjai a tengeri teknősök védelmi programjának. A munkatársak közül többen is önkéntesként vesznek részt a mentésben. Az intézmény udvarán egy teknősmentő állomás található, ahol a beteg és sérült állatokat ápolják. Utazásunk során betekintést nyerhettünk az intézmény működésébe. Edukatív célzattal meséltek a diákjainknak a teknősvédelem jelentőségéről, a program nehézségeiről. Megtudtuk, mik a legveszélyesebb tényezők a teknősökre nézve, milyen halászati alternatívák jelenthetnének megoldást. Fontos, hogy a diákok jobban bele lássanak ilyen kezdeményezésekbe, amikben később ők maguk is részt vehetnek önkéntesként. A természetben eltöltött idő az egyik legkiválóbb megoldás lehet a digitális eszközök mellőzésére. Ráadásul minden hasonló program fejleszti a diákok szociális kompetenciáit, problémamegoldó képességeiket és környezettudatos magatartásukat.
Pulo
Utazásunk másik természetjáró programján ellátogattunk a Molfetta mellett található Pulo természetvédelmi területre. A területen található töbörben olyan karsztbarlangok találhatók, melyekben a környék első emberi közösségei éltek. Túránk során nem csak a terület antropológiai érdekességeivel ismerkedtünk meg, hanem botanikai és faunisztikai ismeretekkel is bővült a tudásunk. Megismertették velünk az őshonos és védett növényfajokat, közben meséltek az Argentínából betelepült idegenhonos barátpapagájok okozta problémákról is.
Levimore olaszországi utazás összefoglaló
Összefoglalva, a környezetbe való visszatérés, a természetjárás és a szabadban eltöltött idő a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb alternatív program a digitális világtól való elszakadáshoz. Fontos, hogy olyan tevékenységet találjunk, amely iránt érdeklődünk, amire szívesen áldozunk a szabadidőnkből. Legyen az kertészkedés, hegymászás vagy akár tengeri teknősök mentése és szabadon engedése.
Bene Roland