[HÍR] Erasmus+ Holland cserediákprogram – tanulói visszajelzések

Erasmus+ Holland cserediákprogram – tanulói visszajelzések
Papp Dániel: „Azért jelentkeztem, mert szerettem volna megosztani Budapest és Magyarország kulturális értékeit másokkal. Kíváncsi voltam, hogyan látják a külföldiek a városunkat, és érdekesnek találtam, hogy a saját környezetemben is új nézőpontokat fedezhetek fel. Emellett motivált, hogy találkozhatok holland diákokkal, akiktől sokat tanulhatok, és izgatottan várom, hogy áprilisban viszonozzuk a látogatást.
Megérte belevágni, mert a program során nemcsak új barátokat szereztem, hanem jobban megismertem a saját városomat is. Büszkeséggel töltött el, hogy bemutathattam Budapest szépségeit, és hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk a holland diákoktól. Ami leginkább megmaradt, az a közös élmények és a nyitottság érzése, amit a diákcserén tapasztaltam.”
Kovács Eleonóra: „Az egyik legjobb élményem, hogy összehangolódtunk. Bárhol bármilyen szituációban jól tudtuk érezni magunkat. Megtaláltuk a partneremmel is a közös hangot egész gyorsan és ezért nagyon jóba lettünk.
Nekem a közös vacsora nagyon tetszett, az volt az egyetlen esti program közösen és szerintem nagyon jó hangulata volt.”
Kiss Ábel: „A legjobb része a programnak az ismerkedés, kettő totál más közösség találkozik. A hollandok színessége érdekesebbé tette a hetet. Mindegyik diák sajátos személyiséggel rendelkezett, mégis a kommunikáció problémamentes volt. A végére elég jól összekovácsolódott a csapat.
A legkiemelkedőbb véleményem szerint a CSE-HO nap volt, ugyanis ez adott olyan élményt a hollandoknak, amit turistaként nem élhettek volta át.”
Bodó Zóra: „Megérte belevágni, mert rengeteg új élményt szereztem, és olyan barátságokat kötöttem, amelyekre mindig szívesen fogok emlékezni. Megtanultam alkalmazkodni és nyitottabban tekinteni más kultúrákra, miközben fejlesztettem a nyelvtudásomat és önállóságomat is.
Én személy szerint nagyon élveztem a Skanzen látogatását Szentendrén, illetve a városban sétálgatást, nézelődést.”
Dávid Eszter: „Összességében jó volt a program, megmutatta Budapest legismertebb turista látványosságait. Az én kedvencem a CSE-HO nap volt, ott volt a legtöbb szabadidő, valamint még a városnézegetést tudnám ajánlani, amikor a Kolodko-szobrok voltak. D nem csak a szobrok miatt, hanem hogy a várost bejártuk közben.”
Lichtenstein Lelle: „A legjobb élményem: a szabadidős programok, amiket mi találhattunk ki. Így több olyan dolgot tudtunk szervezni, ami mindenkit érdekel és élvezi. Jó volt, hogy külön is lehettünk tőlük.”
Rétlaki Patrik: „Minden ilyen programra úgy tekintek, mint egy lehetőségre. Egy lehetőségre, hogy valami újat ismerjek meg, gondolok itt a kultúrára az emberekre.
A hollandokat nyitottaknak és barátságosnak találtam, korábbi cserediákos tapasztalásaim alapján úgy gondoltam, hogy az ismerkedés könnyen fog menni és ez így is lett. Amit itt sikerült elérni, és más programoknál nem igazán, hogy a mai napig tartom velük a kapcsolatot, ami szerintem egy nagyon jó jel.”
Győrfi Zsombor: „A holland diákokkal sok programon vettünk részt. Ellátogattunk a szentendrei Skanzenbe, Budapesten városnézésen voltunk (Budai Várnegyed, Halászbástya, Parlament, Mátyás templom stb.), kerestünk Kolodko-szobrokat, illetve volt az iskolában is programunk és az iskola CseHo napján is részt vettünk.
Mindenképpen megérte belevágni. Sok élménnyel gazdagodtam. Az egész hétre szívesen emlékszem vissza. A kapcsolatot azóta is tartjuk egymással. Bár április még messze van, bízom benne, hogy ott tudja a társaság folytatni, ahol abbahagytuk.
Az ERASMUS+ programban való részvétel jó ötlet volt. Szívesen javasolnám bárkinek, akinek lehetősége lesz hasonló programra jelentkezni. Életreszóló élménnyel lehet gazdagodni. Megismerhettem egy saját korosztályomhoz tartozó holland diák gondolkozását. Az angol nyelvet intenzíven használhattam. Mindenkinek csak ajánlani tudom a programot!”
Zhang Xinyu: „A programra való jelentkezésem személyes motivációja az, hogy szeretném bővíteni a nemzetközi tapasztalataimat, fejleszteni a nyelvtudásomat, és megismerni más kultúrákat. Hiszek abban, hogy az Erasmus program egy kiváló lehetőség arra, hogy új barátságokat köthessek, más országok oktatási rendszerét megismerjem, és a saját szakterületemen is új perspektívákat szerezzek. Emellett szeretném jobban megérteni a különböző munkakultúrákat és fejleszteni a problémamegoldó képességemet, miközben élvezem a külföldi élményeket és új helyeket fedezek fel.
A legjobb emlékem az volt, amikor a csoportommal együtt kis szobrokat keresve fedeztük fel Budapest belvárosát. Olyan volt, mintha egy „szobor kincskeresésen” vettünk volna részt, és minden egyes szobor felfedezése egy új meglepetés volt. Minden egyes szobornál megálltunk, hogy lefényképezzük és megbeszéljük, mit jelenthetnek, mi lehet a történetük.”
Szerkesztette: Magyarosi Attila


