Ritmus fotópályázat (beszámoló)
Október volt, már a nyár utószelei továbbálltak, de a téli első jelei még nem jelentkeztek. Mindenki nyomott volt, még nem tették túl magukat a nyári szüneten, valaki már a következőt tervezgette.
Filmtörténelem óránk volt, így nem volt a teremben az egész osztály. Becsöngő után még páran beestek, pár pillanat után elhallgattak. Izgatottan vártuk, hogy ma melyik klasszikust fogjuk megnézni, de aznap nem az volt az első dolgunk, hogy átvándoroljunk az A épületbe.
A Tanárnő a fotópályázattal kezdte, elmondta, hogy mindenkinek kell három képet csinálnia a Ritmus jegyében. Vegyes fogadtatás érte a feladatot, valaki örült, valaki felháborodott. Én megörültem, hisz imádok fotózni, habár nincs profi kamerám. A Tanárnő azt is elmondta, hogy ezeket a képeket el lehet küldeni a fotópályázatra.
Eltelt a hét, és ahogy azt várni lehetett, nem mindenki csinálta meg a feladatot. Vagy, mert elfelejtette, vagy, mert nem is érdekelte. Én izgatottan írtam meg az e-mailt a Tanárnőnek, ami tartalmazta a három képemet. Becsöngő előtt magához hívott, hogy beszélni szeretne velem. Nem tudtam, mi lehetett a baj. Nem küldtem el véletlen? Vagy annyira rosszak lettek, hogy ezt meg kell beszélni? Nem. Egyik sem, valami jóval nagyobb horderejű dolgot akart velem közölni. Azt szerette volna, hogy elküldjem a pályázatra a képeim.
Hezitáltam. Hisz vannak nálam ezerszer jobb fotósok az osztályban, miért pont az én képeimet válogatnák be? Azért beküldtem, hisz mit veszíthetek.
Teltek-múltak a hetek, majd hónapok, amikor e-mailben értesítettek, hogy beválogatták az egyik képemet. Még mindig nem akartam elhinni, hogy a rengeteg tehetséges fotós mellett engem is kiválasztottak. Nem tartom magam olyan, hű de jó fotósnak, de nem hazudok, akkor eléggé megnőtt az önbizalmam.
Újabb hetek teltek el, semmi hír a kiállításról. Időközben elindították a közönségdíjas szavazást.
Sajnos nem tudtam részt venni magán az átadón, így a következő filmtörténelem órán tudtuk meg az eredményeket.
Aznapra megbeszéltük, hogy a moziterem előtt találkozunk. Tanárnő hatalmas mosollyal az arcán engedett be minket a terembe. Átadta az okleveleket a többi osztálytársamnak, akik részt vettek a pályázaton. Megijedtem, amikor átadta az utolsó oklevelet is, és hozzám nem jött.
Kétségbeesve mentem oda Hozzá. Hatalmas mosollyal az arcán közölte: „ Hát maga nem tud róla? Harmadik lett.”
Hihetetlen érzés volt, a legjobbak közé kerülni. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy harmadik leszek. Úgy voltam vele, hogy oké, kiállítják, remek. De nem. Akik válogatták a díjasakat, úgy gondolták az én képem van olyan jó, hogy megérdemeljen egy harmadik helyet. Nagyon boldog voltam, és most is az vagyok. Talán mégsem vagyok olyan rossz fotós, mint ahogy az gondoltam.
Utólag is hatalmas köszönet a filmtörténelem tanáromnak, Vedres Ágnes Tanárnőnek.
Zsoldos Regina Natália
[/et_pb_text][et_pb_post_nav in_same_term=”on” prev_text=”Előző hír” next_text=”Következő hír” _builder_version=”3.14″ title_font=”|600|||||||” title_text_color=”#4abad5″ title_font_size=”16px”][/et_pb_post_nav][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]