IDEIGLENES FELVÉTELI JEGYZÉK 2023-2024

Tisztelt Szülők, kedves felvételiző Diákok!

Köszönjük a bizalmat, mely szerint nálunk képzelik el gyermekük jövőjét. A szóbeli beszélgetések során sok kedves, felkészült, jó képességű diákkal találkoztunk, akiket szívesen látnánk tanítványaink között.

Az ideiglenes felvételi jegyzékben minden diák minden egyes megjelölt tagozaton megtalálható a felvételi eljárás során összegyűjtött pontszámai alapján. Azokat a tanulókat, akiket a hozott pontjai és a központi írásbeli eredménye alapján nem hívtunk be, vagy nem jelentek meg a szóbelin, őket a listák végén nem rangsoroltuk.

Nehéz megjósolni azt, hogy a jelenlegi ideiglenes listához képest egy adott diák hány helyet fog előre lépni. A sorrend módosítására abban az esetben van szükség, ha egy diák meggondolta magát és egy másik tagozatra szeretne elsődlegesen jelentkezni, mint amit korábban megjelölt. Javasoljuk, hogy elsőként a leginkább vágyott iskola és tagozat szerepeljen.

Az ideiglenes felvételi jegyzék ismeretében Önöknek lehetőségük van arra, hogy március 21-22-én (kedden és szerdán) korábbi jelentkezésüket módosítsák az általános iskolában, vagy a 6 évfolyamosok a KIFIR felületén. Módosíthatnak iskolák közötti sorrendet és egy-egy iskolán belüli tagozat sorrendet, valamint felvehetnek új tagozatot is abban az iskolában, ahova már beadták a jelentkezésüket. Erről ugyanakkor előzetesen egyeztetni kell az adott iskolával, és az egyeztetés tényét fel is kell tüntetni az ún. módosító tanulói adatlapon. Új iskolát nem jelölhetnek meg. Kérjük módosítás előtt tanulmányozzák át az Oktatási Hivatal által kiadott tájékoztató 6. pontját.

A végleges felvétellel kapcsolatos igazgatói döntést 2023.04.21-28. között elektronikus levélben juttatjuk el Önöknek.

Kívánjuk, hogy minden diák ott kezdhesse majd el a következő tanévet, ahová a szíve a leginkább húzza!

Keresés OM azonosító segítségével:

Az egyes listákat megnyitva látható az egyes tagozatok ideiglenes felvételi rangsora.

Lehetőségük van OM azonosító alapján keresni az alábbi keresőmező használatával, vagy az egyes táblázatok jobb felső sarkában megjelenő kereső segítségével, valamint a CTRL+F billentyűkombináció is használható erre a célra.

[search-in-place-form in_current_page="1" display_button="0" placeholder="OM azonosító" no_popup="1"]

Tagozatok és felvehető létszám:

Az egyes tagozatokra kattintva tekinthetik meg listákat.

 
 

Ideiglenes rangsor

(0401) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM általános tagozat (emelt angol) | Felvehető létszám: 20 fő
(0401) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM általános tagozat (emelt angol)
Diák OM szám0401 Általános rangsor0401 Általános pontszám
728634704431177
728804440172176
730312259933176
726271505874176
726574465725175
728759767886174
727219833537173
727815900538173
727846204239172
7273775342510171
7269767071511171
7263257157012170
7269982021213167
7270309180314167
7266302432715166
7279253706316165
7263118597217165
7291183059918164
7271588513219161
7272663405020160
7263422793121160
7264240073722159
7275700266823159
7275166431624159
7270915500425158
7279184560126158
7265638444827158
7274859840628157
7261519756229157
7264888620230157
7273300357031157
7292971709032156
7273178154933156
7273863319034156
7274506026635156
7275689394836156
7343668119237155
7279680377638155
7265566473239155
7278295384240154
7273293686141154
7267350097042154
7278752322743153
7265744263544152
7352951808945152
7280700755146152
7325728247047151
7269130709348151
7274138506749150
7264870159650150
7281259645151150
7264235904052150
7272279384553150
7271184840854148
7280144282255147
7336079185656147
7268316507357146
7263939407558146
7264898997059146
7271717646660145
7273719517361144
7263458992162144
7272997504463143
7265321365264143
7271928344765143
7270979553066143
7276709785267142
7263119581668142
7278012085869142
7269244045470142
7276042185471141
7273947031172141
7277545809173141
7269624088174141
7291835775775141
7264236459776141
7265725417077139
7266020099578138
7264074180879138
7282247004180138
7268577338081138
7266604684782137
7272689691183137
7290138023084137
7263572765785136
7359040032386135
7275200678087135
7270551234188135
7268669690089134
7332022186990134
7277900731091134
7271930094092133
7268220534393132
7280752257394132
7279641341195131
7285956562096131
7282481659497131
7271626399798130
7279370663499129
72750356636100129
72720288197101129
72752859714102128
72687689277103127
72685834557104127
72783837300105127
72728126598106126
72801819361107126
72663410548108126
73421002977109126
72660700956110124
72722057662111123
72726899083112122
72747320041113122
72678312042114119
72662260651115117
73590871603116116
72726856907117116
72798384669118116
72875239561119116
72721239562120114
72734071691121109
72710584584122109
72705350216123103
7263900814112499
7267906095012598
7307591102112694
7276199953612793
7265129008012882
7263355020712981
726796258650
735823520520
726574396490
728092206980
738027090070
727982861760
729524554050
726295209360
726491435420
733235071170
726332525730
730005009680
726169923300
728119760260
726605901930
726624334860
726982080050
727161839580
726403608750
730121846190
728057295200
727005869790
727574340910
733956838430
730714030330
730791650450
726175234160
730737452260
726326478570
726338156160
727533187190
727102602270
726393993940
727029130600
727359673060
727256752460
733569371770
727905983910
727126434970
727602422540
(0402) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM film és média tagozat (emelt angol) | Felvehető létszám: 14 fő
(0402) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM film- és média tagozat (emelt angol)
Diák OM szám0402 Média rangsor0402 Média pontszám
728634704431177
727219833532173
728203031063172
726684450094169
730312259935168
728804440176168
726998202127167
726574465728167
729000878029164
7291183059910164
7275166431611161
7275700266812159
7279184560113158
7343668119214157
7274506026615157
7261519756216157
7271362991017154
7264060873718154
7273293686119154
7271645936920154
7268077910221154
7278752322722153
7272663405023152
7280700755124152
7264870159625150
7274859840626150
7264888620227150
7280624741928149
7280144282229147
7265321365230146
7271717646631145
7271931049132145
7273719517333145
7305139008134144
7263119581635142
7277545809136141
7271405592137140
7280787479038139
7264074180839138
7262677606240138
7263939407541138
7282247004142138
7282481659443137
7280514071244135
7268220534345133
7268577338046133
7276042185447132
7266020099548131
7279370663449131
7275285971450128
7272812659851128
7277900731052127
7285956562053126
7271626399754123
7266341054855120
7287523956156119
7272123956257119
7272685690758118
7272689908359117
7280165936660116
7266070095661116
7271469689262115
7272998677263113
7267831204264110
7273407169165108
7271058458466106
727619995366796
726405587246892
727307949636982
734227845090
727804841450
727344139020
726796258650
726928650700
727520067800
728806623840
726326478570
727710448820
727533187190
726403608750
727412324890
726755807290
726325342540
726393993940
727256752460
726982080050
727201293410
726511476380
727602422540
727905983910
728040478020
727005869790
726989401270
726175234160
727164813500
728057295200
(0403) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM innovatív tagozat (emelt angol) | Felvehető létszám: 14 fő
(0403) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM innovatív tagozat (emelt angol)
Diák OM szám0403 Innovatív rangsor0403 Innovatív pontszám
727136500841186
728634704432177
728804440173176
726325715704172
727149023825172
726793111756171
727815900537171
727377534258171
726630243279166
7272198335310164
7280503679711159
7275700266812158
7343668119213156
7261519756214155
7264060873715154
7325728247016152
7280700755117152
7279184560118150
7272279384519148
7267439116420147
7281259645121146
7271931049122145
7280144282223145
7272997504424143
7291835775725143
7280787479026139
7282247004127138
7264074180828138
7272689691129137
7263939407530137
7268669690031137
7282481659432136
7268577338033136
7332645526634136
7264445184235135
7275200678036135
7272012934137134
7273947031138132
7266020099539130
7275285971440128
7268220534341124
7266341054842119
7272689908343116
7266070095644116
7267831204245111
7266226065146108
7263900814147106
7267906095048104
730759110214993
726393993940
729524554050
727268569070
726807791020
726169923300
728052165990
738027090070
728752395610
727983846690
726326478570
727053993510
726796258650
727549390820
726982080050
727256752460
733569371770
735904003230
727829538420
727790073100
727198829070
727091550040
726574396490
727202881970
(0404) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM nemzetközi vállalkozás tagozat (emelt angol) | Felvehető létszám: 14 fő
(0404) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM nemzetközi vállalkozás tagozat (emelt angol)
Diák OM szám0404 Vállalkozási rangsor0404 Vállalkozási pontszám
728634704431177
728936725662176
727815900533173
727149023824172
726793111755171
726976707156171
727377534257171
726574465728167
726630243279166
7278462042310164
7291183059911164
7290008780212164
7269349558213162
7270309180314162
7264869518515161
7272663405016160
7275700266817159
7264240073718159
7270915500419159
7274859840620158
7263422793121157
7279253706322157
7292971709023156
7269387923024156
7265566473225155
7271588513226155
7264060873727154
7281259645128152
7280700755129152
7265638444830149
7261519756231149
7267439116432148
7280144282233147
7265744263534146
7271961613235146
7272279384536145
7273745389537144
7305139008138144
7271602826239144
7276709785240144
7272997504441144
7264236459742143
7278012085843143
7291835775744143
7274138506745142
7277545809146141
7282247004147138
7266604684748138
7282481659449137
7268577338050137
7263939407551137
7268669690052137
7271931049153137
7272689691154136
7270979553055135
7285956562056134
7269624088157133
7276042185458133
7266020099559131
7272012934160130
7263572765761129
7275200678062129
7323470191563128
7265863758864128
7268220534365128
7290138023066128
7275285971467128
7264237198568125
7272028819769125
7278383730070124
7268583455771124
7266341054872123
7279370663473123
7272689908374122
7280181936175121
7267539686276121
7287523956177119
7266070095678118
7272685690779117
7273710102380115
7304792823281114
7264401681482112
7359087160383112
7267831204284111
7272123956285111
7263900814186106
727619995368791
726335502078887
726251014850
726169923300
733569371770
729524554050
727198891940
727790073100
726326478570
727198829070
727549390820
726624334860
738027090070
726574396490
726796258650
726325342540
727344139020
726485983320
726393993940
726814716680
726403608750
727983846690
726574499120
727801954000
726338156160
726989401270
730737452260
729136696710
(0405) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM Bilingual.hu angol-magyar kétnyelvű programmal (emelt angol) | Felvehető létszám: 20 fő
(0405) 4 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM Bilingual.hu angol-magyar kétnyelvű programmal0
Diák OM szám0405 Bilingual rangsor0405 Bilingual pontszám
728067601691188
727136500842186
726271531593179
726273888994178
734165758625177
843279698386177
726271505877176
727630414478174
726793111759171
7269767071510171
7296812652411171
7282084043912166
7263118597213165
7279253706314165
7290008780215164
7262715505516163
7266963860917162
7295927293518162
7275166431619161
7275700266820159
7270915500421159
7275689394822156
7266419923923155
7265566473224155
7268077910225154
7278295384226154
7265744263527153
7305139008128152
7325728247029152
7274138506730150
7265321365231146
7280424777932146
7271931049133145
7271928344734145
7272997504435145
7264236459736143
7292586928137143
7270979553038143
7269244045439142
7273947031140141
7272689691141139
7342278450942139
7307159824843138
7264074180844138
7266604684745138
7275200678046137
7280514071247135
7277900731048135
7323470191549135
7272028819750133
7279641341151132
7262715986952131
7275035663653131
7265863758854128
7272205766255126
7266070095656125
7272689908357125
7359087160358122
7287523956159119
7263900814160106
7267906095061105
726393993940
730737452260
726684450090
727838373000
728581098300
738027090070
728040478020
726783120420
727473200410
726936982800
730714030330
730767559500
733607918560
732618585360
727485984060
727105845840
727181634350
728595656200
726127095310
726423719850
843279746130
726325342540
727789578450
727937066340
728759767880
726753968620
726572541700
729080778760
726498278970
726393940750
726561954310
727754580910
727053993510
730718027260
728231729100
726574396490
727386290620
727340716910
728231466700
726602009950
730005009680
727198891940
733569371770
730459306250
726634105480
727201293410
727256752460
727295487330
(0601) 6 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM 6 évfolyamos emelt angol tagozat | Felvehető létszám: 20 fő
(0601) 6  ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM 6 évfolyamos emelt angol tagozat
Diák OM számFelvételi helyezésÖSSZ 601
730084158901177
730283196862177
729216404263176
729154540224176
731141871025176
729281572306176
729019224277175
729118007138174
729985608889174
7303649960410172
7287899274911171
7342614313612169
7294782182913168
7307731413714167
7269388768015167
7332992888716167
7303750350517166
7287898580618166
7342287421219166
7302617751820165
7291880421321165
7304174700622164
7295054286023163
7297720488024163
7267791241625162
7298735337426161
7300865757927161
7287280046828160
7300275577929160
7305187237630160
7298749703331159
7293311498732157
7301736845933157
7300008200834157
7295263062135157
7299972341336156
7288740019537156
7292585750238156
7287511477239155
7350270406740155
7303136874441154
7289154837942150
7282808956843150
7301221498844150
7300329284045150
7303365587746149
7288605099647148
7287434194548148
7294198957449144
7292976214950143
7300770766751142
7290571401052140
7302730175853139
7291576063454136
7334280535455135
7290174396356133
7311749549057132
7326056694958129
7288348387959129
7303311454560123
7295932278861119
7329250039362119
7293010527863117
7288722959564115
7326328745465111
7294082614466110
7287220973867108
729158883096898
730298521900
728998551600
728998371530
730336492070
729354075670
730142848470
730142848470
729223576190
730102301130
729111481740
730790826680
728835964510
729141012060
734375010920
729659339030
728889700570
728790429200
728828622680
729053326610