[INFO] Török adománygyűjtés
Adománygyűjtés
Iskolánk alapértéke a segítségnyújtás, támogatás és szolidaritás. Önök már számtalan esetben bizonyították, hogy ha szükséges, akkor összefognak azért, hogy segítsenek rászorulóknak.
Most újra számítunk segítségükre. A török földrengés károsultjai számára szervezünk gyűjtést. Iskolánk sokszor látja vendégül török iskolák pedagógusait, akik tapasztalatokat gyűjtenek a digitális, korszerű oktatásról. Több EREASMUS+ pályázatban voltak és jelenleg is vannak török partnereink. Fontosnak tartjuk, hogy az adománygyűjtéssel is kifejezzük együttérzésünket és segítsünk a károsultaknak.
Hogyan segíthet?
Mellékletben küldjük Önöknek a Törökország budapesti nagykövetségétől megkapott listát a szükséges eszközökről.
Ha segíteni szeretnének, de nincs lehetőségük eszközt küldeni, akkor azt az iskolánkat fenntartó alapítvány számlaszámára utalt pénzadománnyal is megtehetik. Az ide érkező adományokat egy összegben adjuk át a nagykövetség számára.
Ebben az esetben a közlemény rovatba mindenképpen tüntessék fel: „adomány Törökország számára” megjegyzést.
Számlaszám: Európa 2000 Oktatási Központ Alapítvány ERSTE Bank: 11600006-00000000-95516918
A tárgyi adományokat 2023.02.14-től 2023 02.20-ig gyűjtjük 8:00-16:30 óra között az iskolában.
Adományok listája:
Sátrak |
Ágyak |
Matracok (sátorban való használatra) |
Takarók |
Hálózsákok |
Katalizátorcsöves kályhák és fűtőtestek |
Hengeres gázcsövek |
Termoszok |
Zseblámpák |
Powerbankok |
Generátorok |
ÉLELMISZER (NEM ROMLANDÓ ÉLELMISZEREK – KONZERVEK) |
BÉBIÉTEL |
PELENKA |
HIGIÉNIAI TERMÉKEK |
EGÉSZSÉGÜGYI TERMÉKEK NŐKNEK |
Vatta |
Desztillált víz |
Géz |
Mull-lap |
Lábzsák |
Betadine |
Kézfertőtlenítő |
Ragtapasz |