[INFO] Tanév végi értékelés
Tisztelt Szülők!
Lezártuk a 2020/21-es tanévet. A nehézségek ellenére sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Nagy erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy diákjaink a lehető legnagyobb biztonságban tudják teljesíteni a tanév követelményeit. A tanév során a felmerülő igényekhez igazodva igyekeztünk tovább optimalizálni a digitális oktatásunkat. Nagy örömünkre a 7 szokás programon belül megalakult a szülői VilágítóTorony csapat. Köszönjük lelkes munkájukat! Elindítottuk a Nemecsek programot is, amelyet terveink szerint a következő évben tovább fejlesztünk, finomítünk majd. Sikeres volt továbbá a Bilingual Program által a külföldi tanárokkal való együttműködésünk is.
Szerettük volna, ha a diákjaink a digitális oktatás alatt sem veszítik el motivációjukat, ezért a számukra hirdetett versenyekkel és pályázatokkal igyekeztünk őket picit megmozgatni.
A már hagyományainkhoz tartozó, év közben elmaradt iskolai programokat a tanév végén pótoltuk. Az volt a célunk, hogy a bezártság után mégiscsak közös élményekkel búcsúztassák a gyerekek ezt az iskolai évet.
Köszönjük a szülőknek az egész évben nyújtott türelmüket és támogatásukat, tanulóinknak az együttműködést!
Tanév végi statisztika:
- az iskola tanév végi tanulmányi eredménye: 4,16
- 5-8. évfolyam: 4,42
- 9-12. évfolyam: 4,08
- idegen nyelvi országos mérés eredménye 6. és 8. évfolyamon: 82,47%
- emelt szintű érettségi átlaga: 4,25
- középszintű érettségi átlaga: 3,87
- 76 tanuló részesült könyvjutalomban
- 24 tanuló kapott serleget
- 117 tanuló kapott oklevelet
- 23 tanuló ért el kitűnő eredményt
- 20 tanuló kapott tantestületi dicséretet
- 48 tanulónak osztottunk tanulmányi ösztöndíjat
- Az év tanulója díjat nyerte: Hufnawi Rahaf 12.g. osztályos tanuló
- Az év tanára díjat nyerte: Nemessányiné Halmai Csilla
- Összesen 1.600.000 Ft-ot költöttünk a diákok év végi jutalmazására
Egy kis digitális statisztika:
- A diákok naponta 5-6 órán vettek részt digitális órákon.
- A tanulók és a tanárok között átlagosan több mint 80 interakció (chat) történt.
- A tanév során közel 6000 digitális feladat került kiosztásra a tanárok részéről.
- A tanév során 41 pedagógus több mint 800 digitális jegyzetet (OneNote oldal) készített a diákoknak.
- Az oktatás színesítésére a kollégák több mint 20 féle applikációt használtak.
- Felmérés alapján a diákok 86,9 %-a ajánlaná iskolánkat másoknak.
- A diákok tanév végi anonim tanárértékelése során 427 tanuló értékelt 65 tanárt. Az értékelés iskolai átlaga 4,36, melyre nagyon büszkék vagyunk.
Bízunk benne, hogy a következő tanévet már normál, megszokott keretek között tudjuk megkezdeni és végig vinni!
Minden családnak kellemes nyarat, jó pihenést, tartalmas időtöltést, és nem utolsó sorban jó egészséget kívánunk! Várunk mindenkit szeretettel szeptember 1-én!