[HÍR] Séta a beteg gyerekek álmaiért – 2023
Iskolánk 2013 óta vesz részt a Csodalámpa Alapítvány „Séta a beteg gyerekek álmaiért” jótékonysági programján.
Diákjaink sétájukkal és adományaikkal ismét kifejezték a beteg gyerekek iránti szolidaritásukat és együttérzésüket. Ezen a programon iskolánk mellett az Eötvös József Gimnázium tanulói is részt vesznek minden évben.
Köszönjük a szülőknek a támogatást. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen segítőkészek és támogatóak. Két beteg kisgyermek kívánságát sikerült megvalósítani iskolánk diákjai, a szülők és a pedagógusok összefogásával.