[INFO] Járványügyi fejlemények
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket az iskolánkat érintő járványüggyel kapcsolatos fejleményekről.
Az iskola vezetése minden óvintézkedést megtett és megtesz ezután is a járvány terjedésének elkerülése érdekében. Sajnos a jelenlegi helyzetre lehetett számítani, miszerint 450 diák és közel 50 pedagógus között előfordulhat a leggondosabb óvintézkedések ellenére is fertőzés. Ez a későbbiekben is bármikor előfordulhat. Nagy teher ez kollégáim és minden család számára pszichésen és fizikálisan is.
Megértjük azokat, akik emiatt aggódnak. Éppen ezért kérjük, hogy Önök is beszéljenek gyermekeikkel, hogy az iskolai szigorú szabályok mellett, amiket mi itt betartatunk, az iskolán kívül is tartsák be az éppen aktuális ajánlott és kötelező óvintézkedéseket. Csak így tudunk hatékonyan védekezni.
Jelenleg a Bilingual Program tanárai karanténban vannak és a velük közvetlenül érintkező 11 saját tanárunk is. Jelen helyzetben próbáltuk az EMMI-nél elérni hogy 2 hétig online taníthassunk, de teljes mértékben elzárkóztak ennek engedélyezésétől. Hiába bizonygattuk, hogy a diákok számára, – hogy ne maradjanak le a tananyaggal – ez lenne a legjobb megoldás, mint 13 tanárt 2 hétig helyettesíteni. A karanténban lévő kollégáknak nincsenek tüneteik, remélhetően nem fertőzöttek, és tudnának otthonról dolgozni.
Időközben kiderült, hogy távoktatást kizárólag az Operatív Törzs engedélyezhet. A tisztifőorvos asszony helyettesét sikerült elérnünk, de a távoktatást nem engedélyezték, viszont hosszú könyörgés után elértük, hogy a kollégáinkat legalább teszteljék, hogy minél hamarabb visszatérhessenek dolgozni.
Mint a fentiek mutatják, az igazgatók kezéből minden döntést kivettek, és a központi utasításokat kell követnünk. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy amíg a kollégáim 2. tesztje nem lesz negatív, addig ugyan helyettesek lesznek bent az órákon, felügyelik a tanulókat, de a kollégák otthonról online már mától megtartják az órákat. (Várhatóan jövő hét csütörtök környékén lesz majd eredmény.)
Lehetőségeinkhez képest továbbra is mindent megteszünk, annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldásokat megtaláljuk, hogy a tőlünk megszokott színvonalas oktatást biztosítani tudjuk. A nyílt kommunikáció jegyében továbbra is igyekszünk tájékoztatni Önöket mindenről, ami a tanulókat és a családokat is érinti. Várjuk Önöket az Online szülői értekezleten szeptember 7-én 17:00 órakor a Teamsen!
Kívánok jó egészséget, nyugalmat minden családnak!