[INFO] Továbbra is elővigyázatosan

Tisztelt Szülők!
Reméljük, hogy mindenkinek egészségesen, a lehetőségekhez képest jól telik az őszi szünet.
A járvánnyal kapcsolatos megbetegedések sajnos folyamatosan emelkednek. A kormányzat az iskolákat érintő szigorításokat nem tervez. Az iskola vezetése, és kollégáim, minden óvintézkedést megtettek és megtesznek ezután is a járvány iskolánkban való terjedésének elkerülése érdekében. Az őszi szünetben az épületet alaposan fertőtlenítettük, takarítottuk.
Szeptembertől a maszk folyamatos viselése, folyamatos fertőtlenítés és gyermekeik nagy részének felelősségteljes magatartása segítségével mostanáig sikerült elkerülnünk, hogy csoportos, egész osztályokat érintő megbetegedések, fertőzések történjenek. A mai napig tudomásunk szerint összesen hat tanulónak lett pozitív teszteredménye.
Nagyon bízunk benne, hogy az iskolánkban történt aránylag kisszámú megbetegedéseket sikerül a továbbiakban is megtartani. Természetesen ehhez nagy szükségünk van az Önök és gyermekeik segítségére is.
A kerületi tisztifőorvos ajánlásának alapján, kérjük Önöket, hogy a szünet után csak akkor engedjék gyermeküket iskolába, közösségbe, ha semmilyen betegség (megfázás, influenza, Covid stb.) legapróbb tünetét sem észlelik rajta.
A tanulók, az önök családja és az iskola minden dolgozójának egészsége érdekében továbbra is kérjük, hogy a tanulók, az iskola egész területén folyamatosan viseljék a maszkot, orrot, szájat eltakarva! A kezüket fertőtlenítsék, amikor új osztályterembe mennek, a padjaikat a kihelyezett fertőtlenítőszerrel törüljék át, a nap folyamán sűrűn mossanak kezet!
A továbbiakban is biztosítjuk a hibrid oktatást azoknak a tanulóknak, akik nem jöhetnek iskolába, és be kívánnak kapcsolódni az órákba. A kollégák, ha bármilyen oknál fogva nem tudják személyesen megtartani az iskolában az óráikat, akkor ha vállalják, otthonról online tanítanak.
Mindenkinek jó egészséget, a hátralévő pár napra jó pihenést kívánok!
Papp András, igazgató