[INFO] Covid antitest teszt lehetőség
Mint arról már bizonyára értesültek, egyelőre nem térhetünk vissza az iskolába. Jelenlegi tudásunk szerint ez május 10-re tolódott el.
Tájékoztatom Önöket, hogy kollégáink nagyrésze megkapta az első oltást, és május 6-15. között fogják megkapni a másodikat.
Kollégáink részére SARS-CoV-2IgG antitest vérvételes laboratóriumi vizsgálatot biztosítottunk, amely kimutatta, hogy minden kollégánk szervezetében kialakult már bizonyos mértékű védettség. A biztonság kedvéért június elején újra tesztelünk a 2. oltás után 2 héttel.
Annak érdekében, hogy dönteni tudjanak arról, biztonságos-e a gyermeküket majd az iskolába küldeni, segítséget szeretnék nyújtani Önöknek. A foglalkozásegészségügyi orvosunk közreműködésével az iskola épületében a vérvétellel együtt járó, pontos eredményt mutató antitest vizsgálatot szervezünk Önök és családtagjaik részére. (Ez nem azonos a gyógyszertárban kapható gyorstesztekkel!)
A vizsgálat célja, hogy mindannyian információt kapjunk arról, hogy a közösségünk milyen mértékben védett. Ehhez szükséges, hogy minél többen elgéveztessék a tesztet és anonim módon megosszák velünk az eredményt (osztály és eredmény). Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy pillanatkép, de esetleg önöket is segíti a döntésben, hogy május 10. után beküldjék-e gyermeküket az iskolába.
Ha esetleg rendelkeznek vérvételes 1 hónapnál nem régebbi teszttel, legyenek kedvesek annak az eredményét is megosztani velünk!
A vizsgálat menete:
- a megküldött kérdőív kitöltése április 21. 23:00-ig
- a regisztrálóknak külön küldünk értesítést a továbbiakról
- a megadott bankszámla számra a vizsgálat díjának átutalása 12.000,-Ft/fő ( iskola állít ki számlát)
Európa 2000 Gimnázium MKB Bank 10300002-10440171-49020012 - vérvétel az iskolában meghatározott időpontban, előre megküldött beosztás alapján (előre láthatólag 2021.04.28-29.)
- az eredmény másnap letölthető az EESZT.gov.hu oldalról, akinek van ügyfélkapus regisztrációja, vagy kérhető e-mail címre is.
Amennyiben élni kívánnak a lehetőséggel, kérjük az alábbi kérdőívet szíveskedjenek kitölteni, és a vizsgálat díját a megadott határidőig átutalni!
Ha többen szeretnének részt venni a tesztelésen, kérjük, hogy minden személyt külön regisztráljanak!
Abban az esetben, ha nem jelenik meg a kérdőív, kattintson erre a linkre!