[INFO] KÖZLEMÉNY – a EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA koronavírus helyzettel összefüggő intézkedéseiről
Kedves Diákok, Szülők,
Tegnap este a Miniszterelnök úr bejelentette, hogy 2020. március 16-tól, határozatlan ideig otthonról, digitális eszközök használatával kell a diákoknak tanulmányaikat tovább folytatniuk. Iskolánk készen áll arra, hogy az előttünk álló átmeneti időszakban távoktatásban folytassa tovább a munkát. Célunk, hogy a gyermekeik számára otthoni környezetben is biztosítani tudjuk a haladást. Sajnos nagyon rövid az idő a felkészülésre és átállásra, így kezdetekben biztos lesznek nehézségek annak ellenére, hogy már ebben a tanévben a tanórák nagy részében használtuk a digitális oktatás adta lehetőségeket. Kérem a kezdeti kisebb-nagyobb döccenőket nézzék el nekünk!
Terveink szerint keddtől az órarend alapján lesznek megtartva az órák. A diákok a csengetési rendnek megfelelően jelentkeznek be az adott tantárgy Teams csoportjába, ahol megkapják az instrukciókat és a feladatokat. A diákok egyénileg és csoportban is fognak majd dolgozni. Ez a távoktatási módszer nagyobb felelősséget és több önálló munkát vár el a tanulóktól. Kérem a Szülők támogatását, hogy gyermekeik számára biztosítsák az otthoni tanulás feltételeit, illetve kísérjék figyelemmel, az elvégzett munkájukat a virtuális osztálytermekben.
A jövő hét a teszt időszaka, tapasztalatok alapján fogjuk átalakítani, vagy módosítani a gyakorlatunkat.
Kedves Diákok, az élet nem áll le és haladunk tovább, nem szünetet rendeltek el, hanem otthoni oktatást, ehhez szükség van rátok és a proaktív hozzáállásotokra. Most kaptatok egy nagy felelősséget is, osszátok be az időtöket, és készítsétek el a feladatokat határidőre!
A digitális oktatásunk hivatalos platformja a Teams, kérem ezt használják iskolai belső kommunikációra is! Kérem, hogy a virtuális osztálytermekben mindenki iskolánk házirendjének szabályait betartva dolgozzon!
Mire van szükség, hogy gyermekük részt tudjon venni az órán?
- egy laptop, vagy számítógép (kamerával rendelkező)
- internet elérés
- Office 365 programok feltelepítése + Teams, Onenote
- europás email címmel tudnak belépni és regisztrálni a telepített programokat (Office) (x.y.z@europa2000.hu)
- ha valaki (még) nem tud belépni, kérem, hogy a rendszergazda@europa2000.hu-ra írjon!
Menetrend:
03.16. az iskola nyitva lesz 8:00-12:00 között, ha valaki bent hagyott valamit legyen szíves bejönni és hazavinni, készüljenek fel, hogy hosszabb időre zárva tart az iskola.
03.17-tól az iskola csak igazgatói ügyeletet tart, az iskolaépület zárva lesz, diákok megkezdik az tanulást a virtuális osztálytermekben.
Hivatalos ügyintézéshez kérem, az iskola@europa2000.hu emailt használják. Minden kolléga elérhető emailen.
A vezetőség elérhetőségei:
Papp András igazgató: papp.andras@europa2000.hu
Takácsné Laczó Sylvia igazgatóhelyettes: laczo.sylvia@europa2000.hu
Sikolya Erzsébet igazgatóhelyettes: sikolya.erzsebet@europa2000.hu
Köszönöm megértésüket és együttműködésüket!
Kívánok nyugalmat és segítő együttműködést mindannyiunknak!
Budapest, 2020. március 14.
Tisztelettel:
Papp András
igazgató