[INFO] Iskolai Pfizer-oltás
Kedves Diákunk, kedves Szülő!
Kérem, segítsenek iskolánknak azzal, hogy az Önökre vonatkozó részt elolvassák. Az idő szűkös, ezért megpróbáljuk röviden összefoglalni, hogy kire, mi vonatkozik.
(A szöveg végén valamennyi dokumentum és az EMMI levélmintája is elérhető letölthető formában.)
I. Mindenkire vonatkozó kérésünk
Mindenkitől – azaz kiskorú gyermek szülőjétől, már nagykorú diákunktól – kérjük, hogy töltse le a diakok_jelentkezesi_lap_covid19_oltas.docx dokumentumot, és töltse ki. A dokumentumon jelölni kell, hogy kéri, vagy nem kéri a védőoltást. (Több gyerek esetén, több dokumentum kitöltése szükséges.)
Határidő: 2021. augusztus 25.
Kérjük, hogy
(1) a dokumentumo(ka)t nyomtassák ki,
(2) töltsék ki (nyomtatott nagybetűkkel), majd írják alá,
(3) majd szkenneljék be, vagy fotózák le,
(4) küldjék vissza a gyerek osztályfőnöknek, a levél tárgyába írják be: „EU2K Pfizer”
(Az osztályfőnökök e-mail címeit itt találja.)
Köszönjük, hogy támogatták munkánkat!
II. Akik, most kérik a védőoltást
Ez csak azokra vonatkozó további kérés, akik kérik a védőoltást gyermeküknek, vagy nagykorú diák saját magának.
Kérjük, hogy töltse le a hozzajarulo_nyilatkozat_oltasi_kampanyhoz.docx dokumentumot. Töltsön ki az érintettek számának megfelelő dokumentumot.
Határidő: 2021. augusztus 25.
Kérjük, hogy
(1) a dokumentumo(ka)t nyomtassák ki,
(2) töltsék ki (nyomtatott nagybetűkkel), majd írják alá,
(3) majd szkenneljék be, vagy fotózák le,
(4) küldjék vissza a gyerek osztályfőnöknek mindkét dokumentumot, a levél tárgyába írják be: „EU2K Pfizer”
(Az osztályfőnökök e-mail címeit itt találja.)
(5) őrizzék meg, és hozzák majd magukkal mindkét dokumentumot az oltás napján.
Köszönjük, hogy támogatták munkánkat!
További részletek
Az iskolai oltások napja:
Két alkalommal biztosítjuk az oltás lehetőségét az iskolákban:
– augusztus 30-31. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban,
– szeptember 2-3. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban.
Az oltás Pfizer-vakcinával történik.
Az oltásra jelentkező tanulók létszámának összesítése után, külön tájékoztatást fog arról kapni, hogy az Ön gyermeke pontosan mikor és hol kapja meg az oltást. A jelentkezők számától függően az oltás helyszíne lehet az iskola, ahol a gyermek tanul vagy egy másik közeli iskola is.
Fontos, hogy a kitöltött és aláírt jelentkezési lapot és a hozzájáruló nyilatkozatot minden érintett
tanuló hozza magával az oltás helyszínére.
Osztályfőnökök e-mail címei
Letölthető dokumentumok
(Az alábbi dokumentumok részben a fentiek ismétlései, valamint az EMMI által küldött levélminták, melyekben még részletesebb információt talál.)
Visszajelző lap
diakok_jelentkezesi_lap_covid19_oltas.docx
Hozzájáruló nyilatkozat
hozzajarulo_nyilatkozat_oltasi_kampanyhoz.docx
Levélminták
12_melleklet_levelminta.pdf