[INFO] EMMI intézkedési terv – módosítás
Megjelent az EMMI járványügyi helyzettel kapcsolatos intézkedési tervének módosítása. A módosítás egyes részei a szülőket is érintik, ezért kérem, hogy az alábbiakat szíveskedjenek átolvasni, és ennek megfelelően eljárni!
Az intézkedési terv 2.1. pontja (intézmények látogatása) a kiemelt, dőlttel szedett résszel egészült ki:
- „2.1. A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt. Kérjük, az intézmények tájékoztassák a szülőket arról, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van. Az a gyermek, tanuló, vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.„
Kérjük, hogy amennyiben a gyermeküknél gyanú, vagy fertőzés van, akkor minden esetben szíveskedjenek az iskolát értesíteni az iskola@europa2000.hu e-mail címen, és a levelet az osztályfőnöknek is szíveskedjenek megküldeni!
Az intézkedési terv „2. Az intézmények látogatása, rendezvények, kirándulások” című fejezete az alábbi pontokkal egészült ki:
- „2.13. Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve a kifejezetten szülőknek szervezett programok alkalmával.”
Kérjük, hogy ha halaszthatatlan dolog miatt jönnek be az iskolába, előtte szíveskedjenek telefonon, vagy e-mailben időpontot egyeztetni a titkársággal! Tel: +36-1-251-4177, e-mail: iskola@europa2000.hu
- „2.15. Az általános- és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) sportfoglalkozásokat, sportköröket, iskolai kórus/énekkari próbákat átmenetileg javasolják felfüggeszteni.”
A sportköri foglalkozások egyelőre elmaradnak. Ettől függetlenül a 2 testnevelés sportkör óra alóli felmentésről a sportegyesületi igazolást be kell adniuk szeptember 16-ig, hiszen bármikor változhat az utasítás. Ebben az esetben pedig annak, akinek nincs igazolása leadva, vagy járnia kell a sportkörre, vagy ha nem jár, akkor a hiányzását igazolnia kell. A későbbi, ebből adódó problémák elkerülése érdekében, kérjük, hogy az igazolást a fenti határidőig adják le az osztályfőnöknek!
A legjobb tudásunk szerinti védekezés közös érdekünk, ezért kérem, hogy a fenti kéréseinket szíveskedjenek betartani!