A digitalizáció szerepe, lehetőségei a tehetséggondozásban – a járvány tapasztalatai
Gyarmathy Éva a tavalyi év végén tartott képzést az Európa 2000 Gimnázium tanári karának, ahol a tehetségazonosítás, tehetségfejlesztés és felzárkóztatás kérdését járta körül a normál és az atipikus fejlődési irányba tartozó gyerekek, fiatalok vonatkozásában.
Az fő megállapításával indult az igazgató úr előadása: A tehetségpopuláció nemcsak a valamely mérő eljárásokkal kiválasztott felső százalékokat jelenti, hanem az átlagos és az átlag alattinak mutatkozóak között is elszórtan jelen van” Ezen állítás megegyezik az intézmény alapfilozófiájának számító két vezérelvként megfogalmazott céljával: „Hiszek abban, hogy nálunk minden diák egy potenciális tehetség” valamint „Olyan iskolát szeretnék megvalósítani, amilyent saját gyermekem számára is szeretnék.”
Ez a kettős ars poetica áthatja az Európa 2000 Gimnázium napi működését, azokat a sajátos, egyedi vonásokat, melyek lehetővé teszik az intézmény egyedi ujjlenyomatának beazonosítását a magyar oktatási környezetben. A digitális iskola kiépítésének sikere, 2021.szeptembere óta Microsoft Showcase School és a tanári kar 85% Microsoft MIEE program expertje, a bilingual program vonzó nyelvfejlesztése és a 7 szokás személyiségfejlesztő program együttesen a napi gyakorlatnak számító kooperatív oktatási környezet kialakítása révén vonzó intézménnyé változtatta az iskolát a szülői számára, a diákok 95%-a ajánlaná az iskolát a barátainak a tavalyi anonim iskolamérés alapján.
Mindez természetesen ötvöződik a családias környezettel, a toleranciára nevelő és elváró tanítási gyakorlattal.
Az előadás a Covid-időszakra vonatkozó tapasztalatokra fókuszált a fenti eredmények vonatkozásában, s azon belül is a digitális iskolai környezet kiépítésének folyamatát, alkalmazásának módszertanát mutatta be az érdeklődőknek.
A digitális oktatás kialakításának első lépése a vezető részéről való teljes elkötelezettség, mert enélkül az intézményben a szervezeti, technikai fejlesztések nehezen valósulnának meg, lassabb lenne az iskola digitális elkötelezettsége. Az Európa 2000 Gimnáziumban 2018-ban Papp András igazgató úr a Microsoft innovatív Pedagógus Programba bekapcsolódva kapott impulzust a a modern 21. századi oktatási gyakorlat és módszertan alapjairól és azokról a Microsoft felületekről és programokról, melyeket a nemzetközi nagyvállalat kínál az oktatási környezet kialakítása szempontjából.
Az iskolára már 2018 előtt is jellemző volt az innovatív szellem, Kiss Károly szövegértési fejlesztő programja és csoportbontásokon alapuló mesterprogramja már bizonyította az intézményi környezetben az egyedi programok sikerességét. Az ő új mesterprogram-tervezete és az igazgatói igény és aktív döntéshozás ahhoz a szerencsés helyzethez vezetett, hogy 2018 végére kialakult az innovációs és digitális team az iskolán belül és 2019-es tanévet ez az új csoport lelkes munkája tette színesebbé. Ők voltak azok, akik applikációkat kutattak, vizsgálták hatékonyságukat és a közösen használható felületeket vizsgálva értekezletről értekezletre haladva finomították az igazgatói iránymutatás melletti folyamatokat.
Ekkor derült ki a képzésben részt vevők számára, hogy az egységes intézményi háttér kialakítása nagymértékben hozzájárul a digitális átalakulás sikerességéhez, a tanulók egyéni fejlesztéséhez és a tehetséggondozás új szintjének kialakításához, a digitálistehetségek felfedezéséhez és fejlesztéséhez.
Ez a közös keretrendszer az iskolai, mindenki által elérhető nagysebességű wifi-hálózat és a Microsoft TEAMS, Onenote felülete lett. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a pedagógusok szemléletformálása, az új pedagógiai attitűd kialakítása érdekében.
Workshopokban, értekezleteken, bemutató órákon keresztül mutatta be az intézmény az új pedagógiai módszereket és gyakorlatokat a mindennapi oktatási gyakorlatban. A pedagógusok egyre inkább elfogadták, hogy mentori, karmesteri szerepben dolgoznak a jövőben és a diákokat aktív munkára sarkallják azzal, hogy csoportban, projektben és aktív órai munkával töltsék az iskolai időt. A mérések alapján látható, hogy a korábbi 80%.ban a tanár beszél, 20%-ban a diák, aki passzívan lejegyez információkat helyett új, fordított időmenedzsment alakult ki az órákon: a diákok dolgoztak 70-80%-ban, a tanár instruálta és felügyelte, segítette őket 20-30 %-ban.
Ezzel párhuzamosan a tantermek átalakítása is kiemelt céllá változott, egyszemélyes padokkal lehetővé tettük a csoportalkotást és a kooperatív munkaformákat. Mindez már a Covid előtt elvezetett a digitális oktatás megújulásához. A diákok nem telefonon és tableten dolgoznak, hanem saját laptopon, melyek egy része alkalmas arra, hogy tollal is írjanak rá.
2020-tól a beiratkozott diákoknak kötelező a fenti alkalmazások és eszközök használata az intézményben. A szemléletváltás hatására az online térbe költözés a Covid-járványhelyzet idején nem okozott gondot a tanári és diákkollektívának arra, hogy minden órát meg tudjanak tartani és aktívan dolgozzanak.
A fenti folyamatok eredményeképpen 2021. szeptemberétől az iskola a világ 325 Microsoft Showcase Iskolájának egyikévé vált.
Mindez a folyamat több, mások által is megfontolandó tanulsághoz vezetett. Kiderült a számunkra, hogy a távoktatás napi rendszere úgy, hogy minden órát megtartunk nagyon fárasztó mind a diákok és a tanárok számára is. Kontraproduktív lehet, ha csak az offline oktatást átültetjük a digitális hálózatra. A projektszemlélet és a probléma megoldás középpontba helyezése alkotó munkára kényszerítette a diákokat és hatékonyabbá az együttműködést. Nagyon gyorsan fel lehetett mérni, hogy kik azok, akik egy-egy témában aktívak, tehetségesek, kik értenek új megoldásokhoz, programokhoz.
A tanáraink is innovatívabbak lettek, a korábbi továbbképzések beérték hatásukat, ugyanakkor a tanárokból is kiváltott olyan újszerű megközelítéseket, melyek révén egyedi tanítási csomagok születtek mindenki számára.
A konferencia előadás egyik legtöbbször fényképezett diája az offline környezetben való online eszközök beépítését mutatja be, ahogy az ábrán is látható. A pedagógiai folyamat minden lépcsőjén vannak olyan digitális eljárások, módszerek, melyek megkönnyítik a jelenléti oktatási környezetben is a pedagógus munkáját, élénkebbé, motiváltabbá teheti a diákokat és eredményessebbé a tanulási folyamatot.
Az Európa 2000 Gimnázium oktatási programja a NAT-kereteket figyelembe véve fókuszál az érzelmi intelligencia fejlesztésére, a tehetségek kibontakoztatására és olyan készségek, kompetenciák kialakítására, melyek a 21. századi munkaerőpiaci elvárásokhoz igazodó sikeres és boldog felnőtt életutakhoz vezetnek.