Tájékoztató a tankönyvátadás menetéről

017. június elején új rendelet lépett életbe, a középiskolák 9. évfolyamán az állam ingyenesen biztosítja a tankönyveket. Ez azt jelenti, hogy könyvtári kölcsönzéssel kapják a diákok ezeket. A tankönyveket a 2017/18-as tanév végén visszaszedi az iskola. Amennyiben a visszaszedett könyvek használhatatlanok (szakadás, firkálás, vízkár stb.) lesznek a következő generáció számára, annak az árát meg kell téríteni az iskola felé. A többi évfolyamon továbbra is a régi rendszer marad.

Az iskolai rendelést 2017.06.30-án kell lezárni, ha egy diák ezután iratkozik be, akkor két opció közül választhat:

  1. az iskola pótrendelésben megrendeli az új diák könyveit, amelynek annyi hátránya van, hogy lehet csak októberben érkeznek meg ezek a tankönyvek. Illetve azonnal is kaphat könyvet, ha van olyan diák, aki a nyár folyamán kiiratkozik iskolánkból, vagy sikertelen pótvizsgát tesz augusztusban. Ebben az esetben van arra lehetőség, hogyha megegyezik a diákok tankönyvlistája, akkor megkapja az újonnan érkező azokat, de ezt nyilván csak a pótvizsgák után (augusztus vége) lehet megoldani.

  1. a szülők az alábbi címen: http://webshop.kello.hu/ megrendelhetik a könyveket. Előnye, hogy néhány napon belül megadott címre kiszállítják a tankönyveket. Hátránya, hogy 5-10%-kal drágább a könyvek ára az iskolai árhoz képest, illetve 10000 Ft-os rendelés alatt szállítási díjat kell fizetni.

 

A tankönyvosztás előreláthatólag szeptember első napjaiban lesz. A fizetős diákok az iskolában kapják meg a tankönyveiket és a hozzájuk tartozó számlákat, amelyet utólag kell majd befizetni. A befizetés történhet csekken, vagy átutalással is. A tankönyvosztás pontos menete augusztus végén lesz megtalálható az iskola honlapján.

europadmin

További cikkek tőle: europadmin

Related Post

Hozzászólás