A görögországi szállodai gyakorlat iskolánk egyik kiemelkedő programja, amit tanulóinak tud biztosítani. A „Lendületben” címet viselő programunk az elmúlt év végén fejeződött be újabb sikerrel.

Már mondhatjuk, hogy menetrend szerint minden évben részt vesznek tanulóink külföldi szállodai szakmai gyakorlaton. A közel 10 éve működő szakmai program egy egyedülálló lehetőség a magyar fiatalok, így az „európás” diákok számára is. A Tempus Közalapítvány koordinálásában működő uniós, ERASMUS+ Program keretében iskolánkból eddig közel 160 tanulónak tudtunk lehetőséget biztosítani külföldi szakmai gyakorlatokon Görögországban, komoly hírű, 4 és 5 csillagos szállodában.

A programnak köszönhetően 18 diákunk teljesítette a közel 5 hónapos gyakorlatot Rhodosz és Kos szigeteken. Ők a munkájuk elismeréseképpen Europass Bizonyítványt kaptak, amely komoly ajánlólevél lehet számukra a munka világába. A diákok segítőjeként 2 kísérőtanár vett részt a programban, akik 1-1 hetes kint tartózkodásuk alatt rengeteget segítettek a tanulóinknak a beilleszkedésben és a nehézségek megoldásában. Köszönjük ez úton is Sikolya Böbe és Halmai Csilla tanárnő munkáját.

Idén új elemmel egészült ki a projektünk, hiszen 6 tanárnak is lehetősége volt szakmai tanulmányútra utazni Csehországba, ahol partneriskolánk segítségével szakmai programokon vett részt.

A gyakorlatok most is eredményesen végződtek, a diákok sok pozitív élménnyel és tapasztalattal tértek haza. Szakmai és idegennyelvi képességük fejlődött, egész életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak, és ami a legfontosabb, hogy sokkal önállóbbak, „életrevalóbbak” lettek. A program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a diákok személyes beszámolóiból kiemelt részek, melyekben a gyakorlatukat értékelik.

 „Eszméletlen sok mindent tanultam meg kint. Itt nem csak arra gondolok, hogy megtanultam milyen egy 5*-os szállodában dolgozni, hanem hogyan foglalkozzak az emberekkel, osszam be a pénzemet, és legyek önálló.” (Tamás Kata)

„Nagyon örülök, hogy én ezt megkaptam és sikeresen befejeztem a gyakorlatot. Büszke vagyok magamra, hogy ezt megtudtam csinálni méghozzá eléggé sikeresen. Most már mondhatom azt, hogy letettem valamit az asztalra, ahogy a felnőttek szokták mondani. Köszönöm az iskolának és az Erasmus programnak, hogy részt vehettem ezen.” (Kiss Nikoletta – 13.V)

 „Akik következő szezonnal fognak menni azoknak csak annyit tudok ajánlani, hogy nyugodtan vágjanak bele, mert iszonyatosan nagy móka lesz sok minden új dolgot meg fognak tanulni.” (Répás Hajnalka)

Akinek megjött a kedve a programhoz, az használja ki az utolsó ilyen lehetőséget és jelentkezzen a következő éves gyakorlati programra, melynek felhívását szintén elolvashatjátok itt!

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         Szaláncz Gábor – pályázati felelős