Lendületben – ERASMUS+ Mobilitási Tanúsítvánnyal újra Görögországba

2017-ben újra 20 európás tanulónak nyílik lehetősége, hogy részt vegyenek az Európai Unió által támogatott ERASMUS+ Mobilitási programban. A képzési lehetőség keretei között a tanulók egy szállodai szezonra kiutazhatnak Görögországba, 4-5 csillagos szállodákhoz és ott professzionális közegben tölthetik el szakmai gyakorlati idejüket.

A Tempus Közalapítvány által koordinált, a szakképzést erősítő programban a közel 90.000 EUR-ós támogatásból lehetőség nyílik, hogy a leglelkesebb és a kiválasztási kritériumoknak megfelelt diákok felkészüljenek, kiutazzanak és képződjenek. A 4 hónapos (május-október közötti szállodai szezonban) gyakorlati időszak alatt a gyakornokok dolgoznak és tanulnak a Rhodosz és Kos szigeteken lévő nyaralócentrumokban, fejlesztik szakmai, idegen-nyelvi és szociális képességeiket.

A „Lendületben” címet viselő projekt időtartama 13 hónap, melynek során a tavalyi évben elnyert Mobilitási Tanúsítványnak köszönhetően biztos és tervezhető gyakorlati lehetőséget tudunk most már 10. éve biztosítani lelkes és tehetséges tanulóink részére. Az Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány célja, hogy európai célú nemzetköziesítési stratégiáik továbbfejlesztésére ösztönözze azokat a szervezeteket, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el a szakképzésben tanulók és dolgozók mobilitásának szervezése terén. Ilyen szervezetté vált iskolánk is az elmúlt 10 év során.

A projektre jelentkező diákok vendéglátás szakmacsoportban felszolgálói-pincér és szállodai egyéb (animátor, recepciós) munkákat tudnak kipróbálni és gyakorolni belátva ezzel, egy professzionális vállalt „életébe”, tevékeny részévé válni egy sikeres vállalkozás működésének. Teszik mindezt külföldi környezetben, magukra és tehetségükre utalva, idegen nyelvi és szakmai jártasságukra hagyatkozva.

 

A Mobilitási Tanúsítvány elnyerésének köszönhetően iskolánk egyszerűbb pályázási rendszerben vehet részt, és bővítheti nemzetközi partneri környezetet és tevékenységi körét. Az évek óta sikeresen futó görögországi szakmai gyakorlati programunkat a „Tanúsítvány” segítségével a következő években újra meg újra fel tudjuk ajánlani tanulóinknak, sőt a következő évtől az iskolánk szakmai képzésében részt vevő tanárainak is, amellyel kiváló lehetőséget tudunk biztosítani lelkes, vállalkozó kedvű diákoknak, tanároknak.

Az idei, 2017-es szezon gyakorlataira lehet még jelentkezni, mert vannak még szabad helyek a Kos szigeteki szálloda képzéseire. Használjátok ki a nem mindennapi lehetőséget és JELENTKEZZETEK!!!

Szalánczy Gábor – pályázati felelős

A szállodákat megnézhetitek az interneten is:

(Kos – Lakitira Hotel and Resort: http://www.lakitira-hotel-kos.com/en/index.html / Rodosz – Atlantica Hotel and Resort: https://www.atlanticahotels.com/hotels-in-rhodos/atlantica-imperial-resort-and-spa)

Jelentkezni lehet: Papp András igazgató úrnál, Sikolya Erzsébet igazgató helyettesnél és a pályázati felelősnél, Szalánczy Gábor tanár úrnál. Figyeljétek a honlapot és az iskolai tájékoztatókat!

 

tka_logo Erasmus-logo erasmus_vect_pos

europadmin

További cikkek tőle: europadmin

Related Post

Hozzászólás